Nyomórugógyártás a mindennapokban!
Elhatározásunk szerint sorozatot indítunk „rugógyártás a mindennapokban” témában. Nem titkoltan azzal a céllal, hogy megmutassuk a Kedves Olvasónak, hogyan zajlanak a hétköznapok a Rugóvilágnál. Mert bizony nálunk is, mint minden cégnél, ahol hangyaszorgalommal dolgoznak azért, hogy a megrendelők mindig meg legyenek elégedve, elfordulnak kisebb-nagyobb, néha vicces, néha kicsit bosszantó, de mindig tanulságos esetek.
Kedvenc kavarodásaim a logisztikához kötődnek. Időnként email fiókunkba csak úgy özönlenek a levelek. Egy megrendelőtől több időben több is. Néha ezt elég nehéz nyomon követni, főleg akkor, amikor közben az általa küldött minta postán érkezik hozzánk.
Konkrét eset (és nem az egyetlen ehhez hasonló), amikor a futártól történő átvétel után felhívtuk a csomagon szereplő telefonszámot, mert szerettük volna felhívni a figyelmet arra, hogy nem azt küldte el, ami szükséges a rugógyártáshoz, és amit előtte emailben megbeszéltünk. Sajnos azonban nem a megrendelő volt a vonal másik végén, hanem valaki más – konkrétan az, aki majd összeszereli az alkatrészt.
Ezután egy újabb telefonszámon próbálkoztunk, ahol az ügyintézőt sikerült megtalálni. Tőle újabb telefonszámot kaptam, ahol a főnököt kellett elérnem, mert ő a felelőse a projectnek, és csak neki van joga elküldeni azokat a részleteket, amikre szükségünk van a gyártáshoz – konkrétan például tőle tudhatjuk meg, hány darab nyomorugó gyártására van szükség, mert az a postázott mintából nem derül ki.
Kicsit hosszadalmas volt ugyan az ügyintézés, de erőfeszítéseinket siker koronázta, mert végül emailben minden szükséges instrukciót sikerült megkapnunk, így megindulhatott a nyomórugó gyártása.
Rugógyártás a mindennapokban sorozatunkban kis kulisszatitkainkba engedünk bepillantást.
Folytatása következik!
Maradok tisztelettel,
Rugóvilág Kft.